Nos, kezdve az elején, én egy nagyon nyitott gyermek voltam, hihetetlen nagy tudásvágy élt bennem, és már az oviba menet az iskola felé pillantgattam, hogy hamarosan én is oda fogok járni és mindent megfogok tudni a világról.
Sajnos aztán rájöttem, hogy ez az iskolásdi dolog nem éppen a legélvezetesebb módja a tudásszerzésnek. Sajnos csalódnom kellett, mert nem igazán kötött le az, amivel traktáltak engemet. Közepesnél gyengébb tanuló voltam, igaz, 7-8.-ban megtáltosodtam, akkor 4.-es átlagom lett. Mondták is a tanárok, hogy „Na lám, tudok én többet is, ha akarok”. Amúgy akkor lett vége egy gonosz bolygó-korszakomnak.
Az egyik este, mielőtt elaludtam volna, a világ nagy kérdésein merengtem. Megakartam tudni, hogy mi lesz a halálom után. Ahogy kezdtem összegyűjteni az addigi gyér ismereteimet, félelmetesen üres sötétségbe jutottam és úgy megijedtem ettől a képtől, hogy sírva fakadtam. Na, összejött a család, apa, anya vigasztalt, de szegények nem tudták a Nagy Választ, hogy hová kerülünk a halálunk után. Aztán többször nem is firtattam a kényes témát, mert láttam, hogy egyedül csak engem érdekel a téma.
3.-ban sajnos kórházba kerültem, ahol majdnem meghaltam, de nem is ez a lényeg, hanem ott a kórházban találkoztam először Krisnával, a Góvardana-pujas történeten keresztül. Egy mesekönyvet találtunk a kórterem polcain „A Csodatevő Gópál” címmel, és tényleg csodálatos volt (Később kiderült, hogy a könyv nem csak egy mese).
Abban az időben 7-10 éves korom körül, rendkívül érdekelt a Biblia történetei, a vallás, az Isten téma. Rendszeresen forgattam a különféle képes gyermekbibliákat. Az egyházhoz, közösségekhez sosem csatlakoztam, nem úgy, mint a bátyám, aki a közeli reformátusoknál vett menedéket. A bátyó állandóan az evangéliumával oltott, s talán éppen emiatt sem vonzott a keresztény közösség.
Viszont, ami leginkább visszatartott a keresztény hitélettől, a tanok befogadásától az az volt, hogy egy csomó kérdésemre nem adták meg a választ. Ahogy a Bibliát olvastam, egyre tudományosabb szemszögből kezdtem vizsgálni a tantételeket, a világról és Istenről alkotott keresztény felfogást, és éreztem, hogy ez nekem kevés.
Elég sokat vitáztam a tesóval a Bibliában foglalt logikátlan és tudománytalan megállapításokról. Volt, hogy vallás és Biblia fikázó tanulmányt írtam egy nagyméretű lapra, összegyűjtve minden megkérdőjelezhető állítást, amibe bele tudtam kötni.
Akkor történt bennem egy fordulat és amolyan Istentagadóvá lettem, de inkább a keresztény felfogás volt az, ami feldühített, hiszen észrevettem, hogy roppant keveset mondanak el a világról, keveset tudnak Istenről, és –ami engem nagyon érdekelt--, hogy roppant kevés az nekem, amit a világ keletkezéséről, teremtésről mondanak.
Tényleg dühös is lettem gyakorlatilag a vallásokra, hogy csak megbolondítják a fiatalok agyát valamiféle szentimentális gondolatokkal, de igazi válaszokkal nem szolgálnak. Olyan messzire mentem, hogy az egyik alkalommal az iskolában kapott kis Bibliát ollóval szétszabdaltam, majd kidobtam az ablakon.
Elkeseredésemben, hitehagyottan, tudásszomjtól kiszáradva más forrásokhoz nyúltam, hogy megértem a világ kialakulásának történetét. Kaptam is egy könyvecskét, amit nagy-nagy professzorok írtak. A könyv címe: Az első három másodperc.
Hihetetlenül lelkes lettem, hogy végre megvan, amit kerestem, hogy ebben a könyvben minden tudományosan le van vezetve, teljesen érthető volt, logikusnak is gondoltam, tök szuper volt, felrobbant a világ és abból lett minden, szuper, és éreztem is valamiféle elégedettséget, de nem sokáig tartott az eufória…
Valami nem stimmelt. Valami hiányzik a képletből (stílusosan), s azt hiszem, hogy nem is olvastam végig a könyvet. Már megint visszazuhantam a nagy rémisztő, sötét ismeretlenségbe. Feladtam.
Elkezdtem mélyebben tanulmányozni az ufológiát. Ufóvadász akartam lenni, parapszichológus meg hasonlók. Rengeteg könyvet olvastam a témáról, járattam a havilapokat, konferenciákra jártam. Abban az időben a Rádió Bridzsben érdekes témákat feszengettek Y-akták címen, ami módfelett izgalmas volt, de bizonyos kérdések, pl. Istenről, még mindig nem hagytak nyugodni, ja, és a világ keletkezése...az is nyitott dossziéként hevert az asztalomon.
Akkor egyre inkább tudtam, hogy Isten teremtette a világot. Ez idáig rendben van, de hol van az, ahol a teremtés pontosan le van vezetve? A „hét nap alatt” sztorival nem laktam jól.
A második találkozásom Krisnával vicces volt:
Sokat jártam könyvtárakba, többnyire sc-fí könyveket bújtam. Az egyik alkalommal épp távozni készültem, de valamiért még visszamentem a "Vallások" és "Idegen nyelvek" könyvespolchoz. Az egyik könyvön megakadt a szemem. Kivettem, elolvastam a fejezetek ismertetőjét. Teljesen magyar volt, de egy kukkot sem értettem az egészből. Belelapoztam és láttam, hogy szanszkrit szavakkal és fordításokkal vannak tele, alattuk magyarázatokkal. Mivel tényleg nem értettem semmit belőle, visszaraktam azzal, hogy ha majd szanszkritul akarok tanulni, akkor majd kikölcsönzöm. Vicces, de nem jött le, hogy az egy vallásos könyv és nem nyelvkönyv.
Egyik alkalommal a Rádióműsorban az evolúció elméletről volt szó, és hát kiderült számomra, hogy ez az evolúciós cucc, ez lehet nem is igaz, mert ásatásokon találtak már sok-sok millió éves emberi csontvázakat, csak a tudomány képviselői eldugták ezeket a bizonyítékokat.
És akkor…a rádióműsorban szóba került a …Védák, India Ősi széniratai, amiben minden benne van, amit tudni kell az emberiségnek, a lélekvándorlástól kezdve a világ kialakulásáig. Az emberiség valódi története van megírva a Védákban.
Na, több se kellett, el is indultam.. már másnap!!! felkutatni ezeket a Védákat.
Édesanyám is elkísért a felfedező utamon. Hűvösvölgybe értük, de rossz buszra szálltunk és el is keveredtünk. Annyit tudtam, hogy ahová megyünk az egy templom, s rögtön be is mentünk az első templomba. Ez egy keresztény templom volt, de Védákat nem kaptunk.
Aztán végül megtaláltuk a Krisnások templomát. Be nem mentünk, mert furi alakok jöttek mentek a családi ház körül, de kihoztak nekem pár könyvet, amik közül egyet meg is vettem. Aztán odébb is álltunk gyorsan, mert anyu aggódott a kábszeresek miatt.
A könyv irtóra tetszett és a bátyóval meg is vitattam pár dolgot. Hihetetlenül tetszettek benne a hasonlatok, és a mai napig, ha megfogom a könyvet, belepörgetek, megszagolom, ugyanazt a bizsergést érzem, mint akkoriban. Nekem ez a könyv, olyan, mint egy időkapszula.
Aztán egy évvel rá megint jött a kérdés: oké, de hogyan teremtette Isten (Ísa) a világot? Felhívtam a könyvben megadott tel.számot, hogy engem érdekelne a Srimad Bhagavatam, ugyanis láttam, hogy 12 kötetes könyvről van szó, s gondoltam azokban már csak valami ezekről a témákról, amik érdekelnek.
Az egyik hétvégén fel is ugrottam a Hare Krisna templomba átvenni a könyveket, és közben persze részt vettem a vasárnapi programon, ettem, ittam is, és nagyon jól érzetem magam. A kirtan kicsit őrült volt számomra, de üsse kő, én könyvekért jöttem amúgy is. Sosem szerettem a bulikat…
Megvettem a könyveket. Szétszakadt a táskám mire hazaértem velük. A könyveket gyorsan el is dugtam a család elől az asztalom alá, mert nem akartam balhét, hogy: „Úriste', mire költötted a pénzedet.” Persze ezt a mantrát aztán mégsem sikerült elkerülni…
A kutatásom végül sikeres volt. Megtaláltam, amit akartam, és minden kérdésemre megkaptam a választ. Elérkeztem a kérdések és válaszok tetőfokára, amin kívül már nincs semmi más, s hogy szép befejezést adjak a beszámolóm első részéhez, álljon itt egy Srimad-Bhagavatam vers, ami így szól:
etāvad eva jijñāsyaṁ tattva-jijñāsunātmanaḥ anvaya-vyatirekābhyāṁ yat syāt sarvatra sarvadā
„Annak, aki a Legfelsõbb Abszolút Igazság, az Istenség Személyisége után kutat, minden bizonnyal eddig a pontig kell folytatnia a keresést, minden körülmények között, mindig és mindenhol, közvetlenül és közvetve”.