A Haré Krisna templomba rendszeresen jártam fel. Imádtam ott lenni. Gyakran volt, hogy mikor már későre járt, úgy kellet hazaküldeniük a bhaktáknak. Idővel elkezdtem a 16 kör Haré Krisna Haré Krisna Krisna Krisna Haré Haré Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré japázását, és mellette rengeteget olvastam. Volt, hogy a suliból hazarohantam, bedobtam a táskát és estig tanulmányoztam a Srimad-Bhagavatam köteteket. Hétvégén, szünetekben több mint 8 órát bújtam a könyvet. Nyaraláson mindenki lubickolt a Balatonban, én meg fent a szobámban a Srimad-Bhagavatam nektáróceánjába merültem alá.
Elképesztően feltöltődtem spirituálisan. Az egyék ilyen olvasó maraton nap után, csak kiültem a fűbe és úgy éreztem, hogy nem kell semmi, nincs már szükségem semmire. Olyanfajta elégedettség éreztem a testem minden érzékszervében, minden elemében, hogy olyat még életemben nem tapasztaltam. Sosem drogoztam, de ezúttal teljesen megmámorosodtam a Bhagavatamtól. Ezek nem közönséges könyvek.
Valaki mondta nekem, ha este Krisna-könyvet olvasok, akkor Krisnával fogok álmodni. Hát bejött a tipp.... azóta sem sikerül megismételni ezt a különleges élményt.
Aztán jött a katonaság, és beszéltem egy katonatiszttel, aki mondta, hogy mihamarabb adjam le a kérelmemet a polgári szolgálatra, mert egyházakban is lelehet tölteni az időt. Azonnal írtam is egy jó hosszú prédikálós levelet a Krisna-tudat mozgalom tevékenységéről, az alapján, amit olvastam a könyveimben. Volt miről írnom. ...és elfogadták....
 |
| Időnként kijártam ételt osztani is a hétvégi sankirtan nap után/közben. |
A technikusi érettségi vizsgáról egyszerűen csak úgy leléptem. Az osztálytársaktól, páraktól, akik ott vártak, azoktól elköszöntem gyorsan, és másnap már be is költöztem a templomba. Elkezdődött a polgári szolgálatom, ami több szempontból is hasonlított a katonasághoz.
Az első szolgálatom a sankirtan, utcai könyvosztás volt. Korábban, iskolás éveim alatt, rendszeresen kijártam hétvégenként Govardana prabhu vezényletével. Akkoriban vezették be, hogy már nem könyveket osztanak, hanem ételosztásra gyűjtenek, és az adományozó cserébe kap egy könyvet. A pénz persze nem az ételosztásra ment, no de mindegy.
Napi 7000 forintot gyűjtöttem, és sok könyvet kiosztottam. Irtóra kevésnek számított ez az összeg. Nagy szenvedés volt. Aztán átkértem magam a templomi belső szolgálatra, ami konyhai szolgálatot és takarítást, ill. karbantartást jelentett. Ez már sokkal inkább kedvemre való volt. Leszámítva persze a velem nyilvánosan gyakran ordítozó vezetőmet, aki mindig hibát talált a munkámban. Az egyik nap leesett a fa tejéről és elvitték a mentők. Én örültem neki, hogy legalább pár napra béke és nyugalom lesz. Gonosz gondolat, de hát ez volt...
Aztán végül egymagam maradtam a szolgálatban, mert az osztály tagjai szétszéledtek. Az is jó volt, de csak átmenetileg tartott ez a korszak. Viszont addig vezető nélkül is ugyanúgy elláttam a feladatomat. Nem kellet senki, hogy veszekedjen velem. Egy templomtanács tag titkon elárulta nekem, hogy egy zárt gyűlésen meg is dicsértek a szolgálataimért, mert mindenre fogható voltam, bármit megcsináltam, és jó példa vagyok mint bhakta. A szemembe nem mertek ilyen szépeket mondani. Miért nem lehet nyíltan megdicsérni szemtől-szembe a szolgát??? Mi történt volna? Mitől tartottak? Hogy majd elszállok magamtól???? A szidalom az ment szemtől-szembe....na mindegy.
Imádtam a szolgálatomat. Szerettem a nyüzsit, a változatosságot, a jövés menést. Voltak kibukott időszakaim, de talán az abból fakadt, hogy nem ismertem a szabad pihenőnapot. Évekig nem volt megállás nekem. Persze fiatalon ez még elmegy, de sokáig nem... Ebből voltak konfliktusaim.
Néha megesett, hogy nemet mondtam néhány feladatra, és akkortól már nem kaptam dicséreteket soha --legalábbis nem emlékszem erre.
Volt egy sankirtanos bhakta, akit megkértünk, hogy maradjon pár órát segíteni a templom körül. Végül mondta nekem, hogy ő ezt nem bírná sokáig, s jobb neki az utcai szolgálat. Hát mindenkinek meg van a saját természete.
 |
| Szigetfesztiválon |
Néha kijártam sankirtanozni a városba, csak úgy mindenki tudta nélkül, szorgalomból, miután megcsináltam a dolgomat, és olvastam is, meg minden. Vagy csak az erőbe jártam töltődni, japázni, sétálni. Egyszer az egyik gyereknapon egy pedofillal is összehozott a sors. Mondta nekem, hogy megszeretne műteni. Én kértem, őt hogy mondja, hogy "Gauranga", amit készséggel teljesített. Ketten voltak, akivel fura kergetős játékot játszottak a fák között. A gyerekek meg le-föl grasszáltak a tér és vasút között. Na de durva.
Az egyik nap bejelentették, hogy néhány évig tartó maraton lesz: az új templomra kellett 250 milliót gyűjteni. Gondolhatod, hogy ennek mennyire örültem. Az ételosztás címével kértük az adományokat az utca embereitől. Az ételosztást az "Ételt az életért" projektet más úton, élelmiszer-adományokból tartották fent mindig is. A vezetője előttem dicsekedett, hogy az Alapítványt akár saját zsebből is elvinné. Hát így utólag azért ez elgondolkodtató.
A faliújságra meg kirítták, hogy az ilyenfajta csalás, hogy az emberektől az ételosztásra kérünk, közbe másra megy a pénz, az megengedett, ami az Úr Krisnának tetsző dolog. ...
Nagyon szerettem a templomi életet, a hangulatot, a légkört. Volt, hogy egy hétig max. csak a kukáig mentem ki.
Folyt. köv....