Az ISKCON GBC jóváhagyná a nők acaryavá való válását

Elhajlás a köbön

Éves ülésein az ISKCON Irányító Testülete (GBC) megvitatta a fő kérdést, a guru képzettségét illetően. Csendes, de radikális lépésként a közelmúltban elfogadták, hogy a nők guruk lehetnek az ISKCON-ban.

A vaisnava hagyományban, amelyhez az ISKCON tartozik, a guru a bhakták lelki életének létfontosságú része. Az ISKCON történelmében számos guruk eltérnek az elvárt magas színvonalaktól, és ez sok fájdalmat okozott tanítványok és a közösség között. Amit sokan radikális lépésnek tartanak, a GBC hivatalos beleegyezését adta a nőknek, akik a guru kezdeményezésében játszanak szerepet.

Az ISKCON guru rendszere egyszerűen nem működik. Olyan sok gurut neveztek ki, akik később gyakorlatilag hamisnak bizonyultak és ezzel sok bhakta életét tették tönkre, azokét, akik csak a lelki életet keresték, akiket arra kényszerítettek, hogy fogadjanak el egy képesítetlen „gurut” paramahamsaként, tiszta bhaktaként. Újra és újra láttuk, ezek a képzetlen guruk - miközben teljesen képtelenek átadni a tanítványoknak szánt odaadás valós magját – egészen jól elfogadták a tanítványok szolgálatát. Ezek az "ISKCON guruk" elfogadják azt a feltételt, hogy tiszta bhakták, felszabadított lelkeket, akik képesek kimenteni tanítványaikat az anyagi világ lángoló tüzéből (samsara davanala lidha loka ...). De nem tudják átadni a kegy vizét a tanítványaiknak, mint az eső, amely kioltja az erdőtüzet. Egyszerűen képtelenek elvégezni azt a feladatot, amelyet a gurunak végre kell hajtania. Sok esetben ez bebizonyosodott és sok-sok ezer bhakta ment el emiatt a hamis rendszer miatt.

Tehát az ISKCON jelenlegi guru rendszere meghiúsult a GBC többé-kevésbé elfogadta, hogy nem sikerült esetenként, és mindeközben mindig keresnek valamilyen módot arra, hogy "biztosítsák" a guru rendszert, de nem fogadják el az egyetlen megoldást - Srila Prabhupadát az, aki menedéket nyújt mindenki számára. Tehát ez a közelmúltbeli GBC-állásfoglalás, hogy most befogják vezetni a nők guruságát, teljesen nonszensz dolog. Nincsenek guru-tattva, nincsenek képzett guruk, fogalmuk sincs a gururól. Sajnos az ISKCON-t nem szabad komolyan venni semmilyen témában, mert már 1978-óta elhajlásnak indult..

A valójában egy valóságos Vaisnava guru nagyon ritka; olyan a Guru, mint a Nap. Mivel nem nehéz észrevenni a Napot az égen - a Nap önmagát sugározza - mindenki azonnal láthatja a Napot. Hasonlóképpen egy valódi Vaisnava guru önmagában is hatalmas, mint a Nap. Senki sem érhet a közelébe, ezt a GBC sem teheti elérhetővé. Valójában ha egy "guru" úgy érzi, hogy a GBC felügyelete alatt kell dolgoznia, azonnal megérthetjük, hogy hamis. Az igazi lelki tanítómester nem működik ilyen felügyeleti testület alatt. Nem működhet olyan rendszerben, ahol nincs végső felhatalmazása tanítványai fölött. A tanítványnak át kell adnia magát a lelki tanítómesternek, és követnie kell utasításait életével és lelkével, és a lelki tanítómesternek tiszta bhakta, paramahamsa kell lennie, és teljes jogkörrel kell rendelkeznie tanítványai fölött, és képesnek kell lennie arra, hogy abszolút tekintélyükkel vezetheti őket. Ez a rendszer az idő kezdetétől fogva soha nem fog változni. Az ISKCON GBC-je "guru rendőrségként" alakította magát. Vállalta, hogy jóváhagyja és felfüggeszti a "gurut", ahogyan úgy választják a napi politikájuknak megfelelően. Egy igazi guru nem vethetné alá magát egy ilyen politikai testületnek. Semmilyen hiteles guru nem működhet ilyen rendszerben.

Valójában ez a GBC kijelölésen alapuló guru-rendszer Srila Prabhupad által bevezetett ritvik-rendszerként működik - pontosan úgy. A ritvik GBC felühgyelete alatt valójában Srila Prabhupadát képviseli és, akit Ő felavat, az Prabhupad tanítvány lesz. Így a tűzceremóniával a ritvik által felavatott tanítvány összekapcsolódik Srila Prabhupadával. Azután a ritvik tovább áll. Ha a ritvik leesik mondjuk, az avatottak lelki életében és pszichéjében nem lesz törés, hiszen a ritvik közvetítő szerepben volt csak. Különleges kapcsolat nem volt közte és a tanítvány között. A leesett ritviket a GBC-k félreállítják és helyet kijelölnek mást. Így kérte Srila Prabhupad 1977 júliusában több alaklommal is, hogy folytassák ezt a rendszert, és azt is kérte, hogy ne változtassanak semmin. Erről megvannak a dokumentumok, amiket szisztematikusan próbálnak támadni.
Tehát biztos lehetünk abban, hogy most az ISKCON-ban nincsenek képzett guruk.

Az ISKCON női guruk kinevezésének ez a gondolata egyszerűen vicc. Soha nem sikerült még egy jóhiszemű gurut kinevezni, és soha nem fogják, mert a guruk nem kerülnek kinevezésre és Srila Prabhupad nem ezt kérte. Az ISKCON-ban 1977 óta egyetlen tanítványt sem kezelnek megfelelően, és ahogyan látjuk, az egész szervezet összeomlott. Most beiktatják a nő-gurukat. Nem tudom, milyen elhajlás jöhet még, de egy biztos: egyes GBC-k szembemennek Srila Prabhupadával olyan szinten, hogy már más önjelölt guruknak is sok már ez a nő-guru dolog. Ez már csak rosszabb lesz, mert nem követik Srila Prabhupadát. 

Tehát egyáltalán nem helyénvaló, ha a nők előretolják magukat és megpróbálnak uralkodni a sannyasik és a brahmacarik felett. Ez az egész társadalmi rendszert felfelé fordítja, és egyszerűen nagy zavart okoz, és ez már folyik is. Kezdve azzal, hogy 1978-ban Srila Prabhupada által kijelölt ritviekből acaryakat csináltak. Óriási csalás volt. Aztán ez a rendszer a 80’-as évek közepén összeomlott (sajnos voltak problémák az „acaryakkal”) a GBC beismerte 1991-ben, hogy tévedett velük kapcsolatban, de aztán felváltotta ezt a zóna-acarya korszakot a mai sok-guru rendszer, ami ugyanolyan rossz és ugyan azok építették ezt is, mint akkorábbi a zona-acarya rendszert. 

Az ISKCON jövője eléggé ingoványos. Vissza kellene térni, vissza Prabhupadához és végre mindent úgy kéne csinálni, ahogyan kérte 1977-ben. Amikor Srila Prabhupad kérte 1977-ben, hogy ne változtassatok semmin, na, azt az 1977-es időszak rendszerét kell csak folytatni tovább. Ennyi lenne a feladat, de itt sokak mesterek, guruk akarnak lenni. Srila Prabhupad maya utolsó csapdájának nevezte az ilyen „mesterré akarok válni” törekvést. Srila Prabhupad ellenezte azt, hogy mesterré váljon a gyakorló, szolgálatot végző bhakta.

Srila Prabhupad azt tanította meg hogyan legyünk szolga. Szolga szolgájának a szolgája. Ha mester akarsz lenni, akkor pokolba mész –tanította egy előadásán. Szóval legyünk józanok, nyissuk ki a szívünket, legyünk őszinték és ragaszkodjunk az Acaryahoz. Ha ez nincs meg, akkor jön ez: az elhajlás.

Az alábbi kép a női guruságot propagáló videóból van. Figyelemreméltó, hogy milyen módszerrel adnak el egy egyértelműen rossz dolgot a bhaktáknak. Srila Prabhupadával a háttérben próbálnak hitelt adni csalásuknak, elhajlásuknak. Ez felháborító és aljas húzás. Ezt a trükköt rendszeresen használják, mikor mondanak valami ostobaságot és rögtön utána Srila Prabhupadától idézgetnek. Ez démonikus.


"A nők lehetnek guruk"

Az alábbi videó tiszta és értelmes választ ad a fent említett videóra. Figyelem! Az 1:31 percnél a Tények alatt hazugság található: nem guruk lettek kinevezve, hanem ritvikek. Sajnos maguk a női guruság ellen tiltakozók is eltértek, elhajlottak, de úgy néz ki még rendelkeznek némi józansággal.