A krisnás tehenészetének modellje globálisan természetellenes


A tejipar valójában húsipar, mert lényegében az állatok sorsa ugyanaz, s ezt a problémát már részben a krisnások is felfedezték, erről írtam is néhány bejegyzést, amelyben azt taglaltam, hogy Prabhupáda az ISKCON alapítója nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, mert vallási neveltetéséből eredendően ragaszkodott a tejfogyasztás fontosságának hangoztatásához, mondván a tehén tejéből rengetegféle ételt előállítható.

Ez így rendben is lenne, hiszen finomak ugyan a krisnás ételek, de a probléma az, hogy teheneket tartani a tejükért, szép környezetben, gépek nélkül, ugyanott vagyunk, ahol a húsipar esetében is vagyunk. Oké, nem esszük meg a húsukat, hanem a lecsapolt és végkimerültségben elpusztult állatot  elássuk a kertben, azt kockáztatva, hogy elférgesedik a föld, de  addig is, hamis szeretet jegyében, etetjük az állatot azon a termőföldön, ahol az embernek is termelhetnénk élelmet.

A másik probléma, hogy a krisnások által bemutatott táplálkozási életforma -- tarts tehenet, csapold le a tehenet, és egyél tejet -- ez talán 100 lélekszámú közösségben elmegy 20 tehénnel bohóckodva, de a Föld lakosságát ellátni...hát hát... lassan 8 milliárdan élünk a Föld bolygón, s ha a krisnások vaisnava életmódját akarnánk ráhúzni a teljes lakosságra, akkor ugyanott vagyunk az ipari termelés szükségességénél, tehát elméletben lehet jól hangzik ez a tehéntartásos eszme, amit a Krisna-völgyben mutogatnak az arra ténfergő tömegnek, s kicsiben talán működik...talán..., de globálisan tuti nem, hiszen a termőföldeket így is, úgy is takarmány termesztésre, legelőkre kellene fordítani, azokon a földeken, ahol pl. gabonát termesztenének az emberek számára. Van egy könyv arról, ami azt taglalja, hogy az állatok etetése mennyi élelmet vesz el az embertől, és most az teljesen mindegy, hogy a húsukért vagy a tejért tartanánk az állatokat... A könyvből alább idézek....

A másik probléma a Krisna-völgyi modellel, hogy a tehéntartás, a  fejés, tehén ellátás iszonyatosan nagy munka. Én láttam, hogy mit művelnek a tehenészek a tehenészeknek fenntartott "palotában": először is minden szaros, persze mondhatják azt, hogy az tiszta, hogy a tehénkaki antiszeptikus, s edényeket is tisztítanak vele a krisnás konyhákban, ami persze nem publikus. (A tehénkaki mindig a mosogató alatt volt és azzal kellet mosni az edényeket, ha valami "tisztátalanná" vált.) Szóval, a szerencsétlen tehenészek állandóan mocsokban élnek gyakorlatilag, s elég nagy gond a tehénkaki eltakarítás és vizeletének elsöprése, és nagyon büdös is van ott, persze meglehet szokni, de számomra mindig is visszataszító volt ez a létforma. S mindezt a vesződséget kellene vállalni csak azért, hogy megtöltsd a gyomrodat vajjal, tejjel, sajttal, joghurttal.  Sokkal több munka van vele, mint haszna. Haszon állat a tehén, de hasznosabb ha nincsen.

A tehenészet fenntartásába vetett energiát egyéb, s jóval több táplálék termesztésére is lehetne fordítani. Ezt számadatok is bizonyítják. Ráadásul csak kizárólag tejtermékek fogyasztása nem elégséges önmagában.

Annyiféle tápláló élelem terem a bolygón: gyümölcs, gabonafélék, köles, bab, lencse, megannyi zöldség. Teljesen felesleges Riskát tartani.

Itt a hús előállítását hangsúlyozzák, de pusztán a tej előállításánál is ugyanaz a helyzet

Egy krisnás világ esetében sem lenne másképpen
Egy krisnás világ esetében sem lenne másképpen. Ebbe nagyon nem is gondoltam bele sokáig, de valóban, ha végigvesszük, egy krisnás szemléletű sokmilliós nagyságrendű közösség esetében a szentállatok ..és bikáik eltartása, gondozása, fenntartása komoly gondokat okozna minden esetben, továbbá sok embert igénybe venne, rettenetes körülményekbe taszítva a tehenészeket, sok energiát emésztene fel, ráadásul teljesen feleslegesen, hiszen a tej lehet ehető, de minek ilyen áron. Vannak akik károsnak is mondják, de nem is ezért írtam le ezeket a gondolatokat, hanem azért, hogy bemutassam, hogy a vaisnava Krisnás közösség által reklámozott táplálkozási életmód csak elméletben működik, s kicsiben. (Mint ahogyan elméletben működőnek gondolnak sok mindent mást is, de gyakorlatban nem élhető, ahogyan a korábbi bejegyzésekben kifejtettem).

S jöhet a kérdés, hogy a vaisnava szokások, kultúra miért ragaszkodik a tej előállításához, ha szélesebb körben az már kellemetlen életmódot igényel? Miért fontos ez a tehén tartás? Indiában a tehén szent állat, mert a szentírásokban ez áll. Na meg,  Krisna maga is tehenész fiú, gyakorlatilag egy tehenész Istenség, egy olyan bolygón, ahol rengeteg a tehén, akik boldogságukban tejükkel öntözik a rétet. Ott lehet elmegy ez a létforma, de itt a Földön más törvények uralkodnak. 

A tehenek és bikák, a már nem tejelők etetése, gondozása, a tehén fejése, és a tej eltárolása, ill. feldolgozása hihetetlen meló,  globális szinten komoly ipar szükséges, hogy ez működjön, s mindenképpen iparba torkollna az egész tejüzem, még akkor is, ha lokális közösségekre osztódna fel az emberi társadalom bolygónkon. Ahhoz, hogy a tejből élelem legyen rendkívüli sokat kell dolgozni, teljesen szükségtelenül. Csak nézzük meg az alábbi videót, s gondolkodjunk el azon, hogy megéri mindez....nézzük a képsorokat és tegyük fel magunknak a kérdést, hogy kell e ez nekünk?




Krisna-völgy tehenészetében járt egy ismerősöm, amikor is éppen egy borjat választottak el az anyukájától, s kérdezték, hogy miért teszik ezt, mert a kicsi borjúcska még enne, így nagyon jajveszékelt, de a krisnás tehenész legyintett erre, mondván jól van ez így, mert a borjú meginná a tejet az istenszobrok elől és a krisnás családosok elől (akik fizetnek a tejért). A krisnás tehenész szerint nem baj, ha a borjú sír, mert úgy is annyi tejet inna, hogy hányásig telne vele. Na, ez aztán az értelmes indok...mindegy hagyjuk is.

Itt még az megjegyezendő, hogy a Krisna-völgyben látható tehenészet csak mutatóban van, kirakati, turisztikai látványosság, ugyanis évek óta 20 tehénnel bohóckodnak, fejleszteni nem szándékoznak, csak a helyi krisnásoknak terítenek, azt is gondokkal. A vezetőségnek nem célja fejleszteni. ugyanis nem ez a cél, nem elsődleges szempont, s nem csak a turisták előtt van mutatóban, hanem a hívek előtt is, mintha ez a tehenészet dolog jól működne, holott szemfényvesztés az egész, mert a vezetés inkább banki befektetésekre, ingatlan bizniszbe fekteti az energiáját, s nem foglalkozik a tehén dologgal, amennyire a vallásuk azt megkívánná.

Ne a szarvasmarhát etesd hanem magadat.

Az embernek bőven elég lenne tápláléknak a gyümölcs, a magvak, a más egyéb zöldségek, még igazából a búza sem elengedhetetlen, hiszen azzal is rengeteg a munka, és nagy körültekintést igényel annak vetése, betakarítása. Korunkban ezen a bolygón az étkezésből hatalmas ügyet csinálnak, pedig kevesebből is beérnénk, de ezt nehéz belátni, hiszen bevásárlóközpontok között nevelkedtünk, minden sarkon egy élelmiszerbolt, rengeteg időt töltünk a konyhában, a szakácsműsorék és -könyvek sokaságával találkozunk, és nehéz elhinni azt, hogy magasabb kultúrákban, fejlettebb civilizációkban nem foglalkoznak annyit az evéssel.

Szóval a Krisnások nem éppen a legmagasabb rendű étkezési kultúrát mutatják be....valójában ez még egy elmaradott szint lehet. A Vaisnava Védikus szentírásokban az áll, hogy a mennyei bolygókon kizárólag gyümölcsön élnek és isszák az egyfajta dzsúszt, amit Szoma-raszának neveznek. Itt sem nagyon érthető, hogy akkor mit eszünk/iszunk a tejen?

Érthetetlen, hogy Indiában hogyan alakult ki ez a tehén mánia, amikor Indiában sokkal több a gyümölcs és zöldség, töménytelen mennyiségben terem meg az élelem ilyen formán, s így a tejfogyasztás indokolatlan lenne. A titokzatos Krisna eljött és fiatal korában tehenészketett, mások meg ezt félreértve kiemelték a tehenek fontosságát. Krisna egy mezőgazdász háznál nevelkedett, aztán 16 évesen lelépett onnan, és onnan aztán kizárólag a hadakozásnak élt. Nem igazán foglalkozott a tehenekkel, csak vért ontott.

A krisnások vértejről beszélnek, hogy az amit ők tejelnek az jó tej, de az erőszakkal elszedett tej az vértej, s hogy ők olyat nem fogyasztanak. Mostanra ott tartok, hogy teljesen felesleges ezen vitázni, mert az egész tejivásos koncepció sántít, életviteli szempontból, étkezési kultúrából fakadóan nonszensz. Csak gondoljuk végig azokat, amiket fentebb levezettem.

Szóval a cikkemnek az volt a célja, hogy kérdőjelt tegyek a krisnások vallási alapokon nyugvó étkezési kultúrája mellé, mert hogy itt valami nincs rendben, és többnyire félreértéseken alapul az egész hiedelem.


További tudományos dolgozat arról, hogy a védikus szisztéma, azaz a krisnások által terjesztett étkezési kultúra, természet ellen való, tehát a krisnások kultúrája nem származhat Istentől, hiszen az, hogy a tehenet a tejéért v. a húsáért tartják, az végtére teljesen ugyan az.

Az állati ételek fogyasztásával az a nagy környezetvédelmi bökkenő, hogy ezeknek az állatoknak, akiknek hatalmas a populációja, enniük kell, és sokat.

Az USA-ban megtermelt gabona 80%-a, és a kihalászott hal nagyjából fele vagy arra pazarlódik el, hogy állatok milliárdjai elég nagyra és kövérre hízzanak ahhoz, hogy nyereséges legyen levágni őket, vagy tejtermékek és tojás termelésére.

És az ebben a terményben lévő fehérje több mint 90%-ából metán, ammónia, urea és trágya lesz,
ami szennyezi a levegőnket és a vizeinket.

Konzervatív becslés szerint az a föld, gabona, víz, kőolaj és szennyezés, ami egy átlag amerikai étrenden (SAD) élő ember táplálásához kell,  tizenöt növényi alapú étrenden élő embert tudna ellátni.

ÉLETBEN MARADÁSUNKHOZ LÉTFONTOSSÁGÚ, HOGY MEGÉRTSÜK ENNEK A JELENTŐSÉGÉT, MERT NAGYÜZEMI ÁLLATTARTÓ MEZŐGAZDASÁGUNK
KATASZTROFÁLISAN KIMERÍTI AZT A HÁROM FŐ ERŐFORRÁST, AMITŐL FÜGG:
TALAJT, VIZET ÉS FOSSZILIS ÜZEMANYAGOT.

Legtöbbünknek kevés fogalma van arról az óriási földterületről, amit a bebörtönzött sertések, szarvasmarhák, juhok, madarak és halak takarmányának előállítására használnak.

Már több mint 1 350 000 négyzetkilométer erdőt irtottak ki az USA-ban az állatállomány legeltetése és takarmányuk megtermesztése miatt.

Ez nagyobb földterületet jelent, mint Texas, Kalifornia és Oregon államok területe együtt,
mégis naponta növekszik, évente több mint 15 000 négyzetkilométert irtanak ki.

Ez nagyjából napi 4 ezer hektárt jelent, percenként pedig közel 3 hektárt.

Ez a folyamatos erdőirtás, ami hétszer nagyobb, mint az, amit az utak, házak, parkolók és bevásárlóközpontok építése okoz, élőhelyek, genetikai változatosság és termőtalaj elvesztését jelenti, a patakok és folyók leromlását, és megnövekedett szennyezést.

Az erdők termőtalajt hoznak létre, oxigént termelnek, tisztítják a levegőt, segítenek a szükséges esők létrejöttében, és élőhelyet biztosítanak állat- és növényfajok ezreinek.

Az állattartás az óriási erdőterületek eltüntetésén túl még nagyobb területek leromlásáért és pusztulásáért is felelős – lényegében az összes füves prériterületről és a Nyugat száraz területeinek nagy részéről van szó.

Ezek a bonyolult és gyönyörű ökoszisztémák egykor növény- és állatfajok széles skáláját tartották el,
de mostanra eltűntek, mert a földeket monokultúrás takarmánytermesztésre, vagy a jószág legeltetésére alakították át.

AZ ERDŐ, PRÉRI ÉS SZÁRAZ TERÜLETEK ÁLLATTARTÁSRA VALÓ HASZNÁLATA TÖNKRETESZI A BONYOLULT, EGYMÁSSAL ÖSSZE-FÜGGÉSEKBEN ÁLLÓ ÖKOSZISZTÉMÁKAT, HOGY CSAK EGY KÍVÁNATOS FAJ MARADHASSON ÉLETBEN A TERÜLETEN.

AZ ÁLLATTARTÓK ÉS GAZDÁK AZ ÁLLATÁLLOMÁNYUKON ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEIKEN KÍVÜL A LEGTÖBB FAJT  KIIRTANDÓ KÁRTEVŐNEK TEKINTIK.

Az erdők, füves prérik és száraz területek felszámolása nemcsak a biológiai változatosság és intelligencia elpusztítását jelenti, hanem más súlyos következményekkel is jár.

Kevesen tudunk arról a hatalmas teherről, amit az állattartás a vízellátásunkra gyakorol.

A mezőgazdaság használja fel az USA összes édesvízfogyasztásának teljes 85%-át,
főleg állati élelmiszerek előállítására.

EGY MINDENEVŐ EMBER EGY NAPI ÉLELMÉNEK ELŐÁLLÍTÁSÁHOZ TÖBB MINT 15 EZER LITER VÍZ KELL, EGY VEGÁN KEVESEBB MINT 1150 LITERJÉVEL SZEMBEN.

Ez a tény óriási környezeti kárt tükröz, különösen a Mississippitől nyugatra fekvő területeken,
ahol értékes víztartalékokat merítenek ki, folyókat és patakokat térítenek el öntözőcsatornákba, madarak, halak és más állatok szenvedését és halálát okozva.

AZ ÖNTÖZŐVÍZ 40%-A FÖLDALATTI VÍZTÁROLÓKBÓL SZÁRMAZIK,
MELYEK ÚJRATÖLTŐDÉSE ÉVSZÁZADOKBA TELIK.

Valójában a nagy Ogallala víztárolót – ami Észak-Amerika közepének nagy része alatt terül el,
évezredek alatt alakult ki és a legnagyobb volt a világon – gyorsan és gondatlanul kimerítik,
évente 50 billió litert szivattyúznak ki,

HOGY AZ ÁLLATI TAKARMÁNYT TERMESZTŐ ÓRIÁSI FÖLDEKET ÖNTÖZZÉK.

Eközben azt mondják az embereknek, hogy takarékoskodjanak a vízzel,
kis fogyasztású zuhanyfejeket és WC öblítőt használva. A Kaliforniai Egyetem talaj- és vízszakértőinek becslése szerint amíg 1 kg kaliforniai saláta, paradicsom, burgonya
vagy búza csak nagyjából 200 liter vizet igényel, ADDIG 1 KG KALIFORNIAI MARHAHÚSHOZ
TÖBB MINT 43000 LITER VÍZ KELL.

John Robbins rámutat, hogy ez több, mint amit naponta zuhanyozva az ember egy év alatt elhasznál!

ENNEK A VÍZNEK A NAGY RÉSZÉT AZ ÁLLATI TAKARMÁNYNAK SZÁNT GABONA ÖNTÖZÉSÉRE FORDÍTJÁK, amit kőolajat használva pumpálnak át távoli folyókból és víztárolókból gátakkal, csatornákkal és szivattyúállomásokkal – EZEKET AZ ADÓFIZETŐ FIZETI,

AZ EBBŐL NYERESÉGET TERMELŐ ÁLLATTARTÓ VÁLLALKOZÁSOK HELYETT.

Marc Reisner, a Cadillac Desert című könyv szerzője így fogalmaz,

„Bármilyen valószínűtlennek tűnhet, a Nyugat vízválságát – és sok környezeti problémáját is –össze lehet foglalni egyetlen szóval:

ÁLLATÁLLOMÁNY.”

Az állati ételek előállításához óriási mennyiségű kőolajra is szükség van.
Például, miközben szójából csupán 2 kalória fosszilis energia kell egy kalória fehérje előállításához,
búzából és kukoricából pedig 3 kalória,

ADDIG MARHAHÚSBÓL 54 KALÓRIA KŐOLAJ KELL
EGY KALÓRIA FEHÉRJE ELŐÁLLÍTÁSÁHOZ!

Az állattartás aránytalanul járul hozzá a kőolajfogyasztásunkhoz,
ÉS ÍGY A LEVEGŐ- ÉS VÍZSZENNYEZÉSHEZ, GLOBÁLIS FELMELEGEDÉSHEZ ÉS A HÁBORŰKHOZ, amik mögött a fogyatkozó kőolajtartalékok miatti konfliktusok állnak.
Hogy lehet az, hogy huszonhétszer annyi kőolaj kellhet egy hamburgerhez, mint egy szójaburgerhez, és mindez mivel jár?

A MEZŐGAZDASÁGRA HASZNÁLT FÖLD HAJLAMOS A NITROGÉNHIÁNYRA,
MERT A NÖVÉNYEK KISZEDIK AZT A TALAJBÓL A FEHÉRJESZINTÉZISHEZ.

A talaj újbóli felerősítésére hagyományos megoldások voltak a trágya vagy guanó kijuttatása, pillangósok ültetése és a vetésforgó, és a föld parlagon hagyása,  hogy magátó feltöltődjön.

1909-ben két német vegyész kidolgozott egy módszert a légköri nitrogén megkötésére az ammóniagyártás során.

Ez lehetővé tette, hogy későbbi tudósok szervetlen nitrogén műtrágyagyártási módszereket találjanak fel földgázból olcsón és óriási mennyiségben.

A nitrogénnek ez a viszonylag hirtelen elérhetősége lehetővé tette az élelmiszertermelésnek azt az óriási növekedését, ami az elmúlt évszázadban az emberek és haszonállatok populációjának robbanásszerű növekedését hajtotta.

Ugyanez a mesterséges műtrágya az, ami a nitrogén tápanyagban gazdag hordalék bemosódását okozza a patakokba és folyókba, és ami az egyik legsúlyosabb vízszennyezési problémánk: túlzott alganövekedést okozva kimeríti az oxigént és elpusztítja a halakat.

Mezőgazdasági rendszerünknek a műtrágyához használt földgázon kívül kőolajra van szüksége a hatalmas mennyiségű, szénhidrogén-alapú rovarirtó- és gyomirtógyártáshoz is, ami az utóbbi húsz évben a 33-szorosára növekedett.

Eközben minden évben több termény veszik el a kártevők miatt, a monokultúrának és a hagyományos talajregeneráló módszerek elhagyásának köszönhetően.

Amikor nagy földterületeket használnak egyetlen termény termesztésére, a földek erősen vonzzák azokat a „kártevő” fajokat, amik azzal az adott terménnyel táplálkoznak.

A terület növény- és rovarpopulációjából hiányzik a változatosság, ezért kevés madár és más ragadozó jön oda táplálkozni, a kártevők pedig immunissá válnak az ellenük bevetett,
egyre nagyobb dózisú peszticidekkel szemben.

Ugyanazt a terményt vetik el ugyanabba a talajba évről évre, garantálva a peszticid rezisztens szervezetek bőségét.

A Worldwatch Institute szerint most nagyjából ezer olyan fő mezőgazdasági kártevő van,
amelyek rezisztensek a peszticidekre.

A természet kitartóan ellenáll a nagyüzemi mezőgazdaság által előnyben részesített ipari módszereknek; e rákot okozó küzdelem részeként termőföldjeinket  MÉREGGEL ÁZTATJUK.

Ez viszont a monokultúrás termőföldek több millió hektárját az élővilágot mérgező, gyilkos mezőkké változtatja.

A modern intenzív mezőgazdaság elkerülhetetlenül pusztítja a humuszt is, aminek a kialakulásához évszázadok kellenek – fél centihez nagyjából száz év.

A nagyüzemi mezőgazdaság durvasága miatt a termőtalajok eróziója a képződésüknél
30x nagyobb: évente több mint nyolcszázezer hektár veszik el az erózió és az állandó öntözés miatti szikesedés következtében.

Jelen pillanatban a nagyüzemi monokultúrás művelésű talajok ásvány- és tápanyagtartalma kimerült,
és alig több egy élettelen közegnél, amibe a mezőgazdaság szervetlen nitrogén műtrágyát önt, hogy magas hozamú – és kérdéses tápértékű – terményt állítson elő,

ELSŐSORBAN ÁLLATI TAKARMÁNYKÉNT. EZ AZ INTENZÍV MEZŐGAZDASÁG FENNTARTHATATLAN.

Minél nagyobb kárt tesz a föld- és édesvízkészletekben és minél jobban megcsapolja a víztározókat,
annál több fosszilis energiabevitelre van szüksége ahhoz, hogy öntözzön, pótolja a tápanyagokat,
védekezzen a kártevők ellen, és egyszerűen szinten tartsa a termény termelését.

HA AZ ERŐFORRÁSOKAT ZABÁLÓ ÁLLATI ÉTELEK FOGYASZTÁSÁT NEM HAGYJUK ABBA, SZEMBESÜLNÜNK KELL MAJD A KORLÁTOZOTT ÉS CSÖKKENŐ FOSSZILIS ÜZEMANYAGKÉSZLETEK KÖVETKEZMÉNYEIVEL.

Richard Heinberg könyvében (The Party’s Over: Oil, War and the Fate of Industrial Societies) világossá teszi, hogy vezető kőolajszakértők szerint a világ kőolajtermelése jelenleg a csúcson van, és most lépünk be a csökkenő termelés korszakába, a létező készletek gyors kimerítése mellett.

Egy liter kőolaj felfedezése négy liter kitermelésével jár, és a geokémia és szeizmikus technológiák fejlődése egyértelművé tette, hogy a még fel nem fedezett kőolajtartalékok kicsik és gyorsan eltűnnek.

Továbbra is fokozzuk a fogyasztást és figyelmen kívül hagyjuk a súlyos következményeket,

MERT A KÖVETKEZMÉNYEK NAPONTA HÁROMSZORI FIGYELMEN KÍVÜL HAGYÁSÁBAN AKKORA GYAKORLATUNK VAN.
C. J. Campbell olajipari szakértő szerint

„A FIGYELMEZTETŐ JELEK RÉGÓTA LÁTSZANAK. KÖNNYEN LÁTHATÓK.

DE A VILÁG VAKNAK TETTETI MAGÁT ÉS NEM OLVASSA EL AZ ÜZENETEKET.

Felkészültségünk hiánya önmagában meghökkentő, ha az olaj életünkben betöltött fontos szerepét nézzük.”

Kevésbé meghökkentő, amikor felismerjük, hogy képességünk a visszajelzés kizárására szerves része annak az elnyomó és szétkapcsolt mentalitásnak,

AMI AZ ÁLLATI ÉTELEK FOGYASZTÁSÁHOZ KELL.
Sajnos nagyon is készen állunk az együtt-működésre a katonai-ipari-húsipari komplexummal,

HISZEN TUDAT ALATT ELFOJTUNK MINDEN EGÉSZSÉGES VISSZAJELZÉST, AMI ÉTKEZÉSI SZOKÁSAINKAT FENYEGETHETNÉ.

A fosszilis üzemanyagok iránti, égbeszökő kereslet és folyamatosan csökkenő elérhetőségük
szüntelen áremelő nyomást fog kifejteni, ahogy a korlátozott olaj miatti konfliktusok is fokozódnak.

Az olcsó, állati eredetű ételek napjai a fosszilis energiakitermelés közelgő, elkerülhetetlen csökkenésével meg vannak számlálva.

TALÁN ELKEZDJÜK FELISMERNI, HOGY AZ ÁLLATI ÉTELEK FOGYASZTÁSA
A KORLÁTOZOTT KŐOLAJKÉSZLETÜNK MEGENGEDHETETLEN PAZARLÁSA.

Az emberek már felháborodnak a városi terepjárók kőolajpazarlása miatt, amelyek hatékonysága a kis fogyasztású személyautóknak talán egyharmada. Fel fogunk-e hasonló módon háborodni azon,

HOGY EMBEREK MARHAHÚST, CSIRKÉT, HALAT, TOJÁST ÉS TEJTERMÉKET ESZNEK,

MELYEK HATÉKONYSÁGA A NÖVÉNYI ÉTELEKKEL SZEMBEN MÉG A VÁROSI TEREPJÁRÓK ESETÉNÉL IS SOKKAL– 10X, 15X, 25X – ROSSZABB?

Könnyebb meglátni fosszilis üzemanyagoknak közvetlenül az autóinkba töltött literjeit,

MINT A SAJTBA, TOJÁSBA, HALFILÉBE, HOT DOGBA ÉS MARHASZELETBE TÖLTÖTT LITEREKET.

( WILL TUTTLE - A VILÁGBÉKE ÉTREND )