Bizony nagyon veszélyes is lehorgonyozni, ragaszkodni egy-egy ilyen útszakaszhoz, mérföldkőhöz, mert azzal, hogy a lélek lehorgonyozza magát, nem tud tovább haladni, túlságosan beszűkül a világ ő előtte, s egy idő után már nem a célra tart, nem halad előre, hanem azon a bizonyos útszakaszon leragadva próbál egyensúlyozni, így túlozottan beszippantja az a részlet, ami csak egy fontos állomás lehet, de idővel elhagyandó terület lenne.
Ez olyan, mint a mester, guru, pap kitartva az ujját mutatja az útirányt, de te olyan mereven nézed az irányt, hogy már csak a guru ujjbegyét bámulod.
Az élet olyan, mint egy nagy kalandos végtelen utazás, ahol mi lelkek folyamatosan tapasztalunk, megélünk, átélünk, s fejlődünk, és ez örökké tart. Ennek sosem lesz vége. Itt a világban szintén tanulunk, tapasztalunk, de spirituálisan fejlődni is kell, és el kell érni a felszabadulást, amit mindenki, én is és Te is kedves olvasóm, igen, Te is elfogsz érni 100%-ban. Ennél biztosabb dolog kevés van az életben. A felszabadulásunk garantálva van.
Hát igen, csak addig sokat kell tanuljunk, de ez a lényeg, és rengeteg lélek van, s mindenki másmilyen úton halad, más sebességgel, mindenki más módon éri el a végcélját, ráadásul mindenkinek saját végcélja van, mindenkinek külön léte van. Tehát mi lelkek más állapotban vagyunk, egymástól teljesen eltérőek vagyunk, éppen ezért fontos idevenni, hogy miért baj, ha leragadunk egy-egy részletnél, ami a változatosságnak csak a parányi részletét mutatja meg.
A guruk, tanítók, mesterek, papok, más-más iskolák, tanok mind-mind egy rendszer mutatnak meg, egyféleképpen, egyféle módon csiszolnak minket lelkeket, mint gyémántokat, s nem jó, ha csak az egyik oldalán csiszolódunk. Mivel ezek a tanítók, iskolák stb. csak egyféleképpen magyaráznak, egy módszert hangsúlyoznak, a saját igazukat, és mi lelkek pedig sajátságos egyéni lények vagyunk, eltérő szinten, ezért nem lehet az, hogy ezekkel a felkínált állomásokkal, útszakaszokkal célt érnénk el. Ugyanis ezek csak amolyan eszközök.
Amikor a vándor át akar kelni az útba eső folyó túlpartjára, akkor meg kell kérnie a révészt, hogy vigye át, de amikor átért a túlpartra, akkor kiszáll, s hátrahagyva a révészt, halad tovább. Se a révészt, se a csónakot nem viszi magával, mert már nem kellenek. A révész és a csónak jelképez egyféle személetet, de nekünk folyatni kell a változatos utazást, fejlődni kell. A révész amúgy sem ismer minket, csak saját dolgát tudja, nem tudja kik vagyunk, hová tartunk, hogyan kell nekünk eljutni a célba, mert Mi magunk egyedül vagyunk, mi vagyunk valójában ilyen formán a végcél nyitja -- nem a révész, nem a csónak, nem más egyéb utunkba akadó dolog.
Független lelkek vagyunk, s egyedül magunk ismerhetjük meg igazán. Egyedül vagyunk a megismerés útján, csak mi magunk ismerhetjük meg magunkat, amiben mások csak segíthetnek, formálhatnak, csiszolhatnak, de tovább kell haladni, menni tovább, s nem szabad lehorgonyozni senkinél, sehol, semminél, mert ezek a részletszakaszok, állomások részleteket adnak számunkra.
A Krisnások mozgalmával, egyházával éppen ezért az a baj, hogy beszűkíti a tudatot. Itt van Prabhupáda, s pár Guru, Swami, akik csak elmondtak, megmutattak pár dolgot, de ők nem ismernek minket lelkeket, nem tudják, hogy nekünk mi az utunk, milyen módon érjük el a célt, mert számtalan út lehet, s nem lehet egy utat ráerőltetni a sokaságra. Fanatikus dolog azt hinni, hogy csak egy az út, egy az igazság. Ez primitív elképzelés, s ebbe verembe minden felekezet beleesik.
Mi lelkeknek, vándoroknak nem szabadna túl sok időt tölteni egy-egy veremben. Látogatóknak kell tenni ott, tanulni és s használni, ami nekünk megfelelő, amit úgy gondolunk, hogy ez az út, de közben vigyázni is kell, hogy nehogy áldozatul essünk a tömegpszichózisnak, a manipulációnak, mert azzal becsapjuk magunkat.
Nem vezet célra az, ha leragadunk valamilyen guru, v. tanító, tan mellett, mert ha ez megtörténik, akkor nem tudunk önmagunk lenni, elvész az, aki vagyunk. A spirituális utunkon muszáj szabadnak, őszintének maradni. Számtalan emberi kísérlet történ már azt bizonyítandóan, hogy az ember milyen törékeny, s képes az önbecsapásra, képes pillanatok alatt feladni a függetlenségét, képes hazudni magának, csak hogy megfeleljen. emberi szellemünk működése bámulatos, s számomra ez is azt mutatja, hogy függetlenül kell tapasztalnunk, mindentől mástól távol, s csak csipegessünk a piacról: vegyük el ami nekünk tetszik, aztán álljunk tovább, ott is vegyünk ami nekünk szükséges lehet, aztán álljunk tovább, és így tovább. Ezzel fejlődünk, megőrizzük tisztaságunkat, őszinteségünket, önmagunkat, s ráébredünk végül, hogy kik vagyunk mi vagyunk, meglátjuk önmagunkat szabadon.
A szekták, egyházak, mozgalmak elveszik a szabadságot, megfosztanak önmagunktól, megtanítanak magunknak hazudni, megtanítják az önbecsapást, azt tanítják, hogy mindenki más tévúton jár, beskatulyáz, behálóz, leegyszerűsíti a változatosságot, ami jellemzi a világmindenséget, amiről lehet beszélnek, de nem nem engedik, hogy ebben szabad is légy.
Mikor szerzetes voltam, titokban kellett olvasnom a könyvtárból kihozott Upanisadokat (amiket a tan-kapuja fordított), s mikor megtalálták az ásramom fiókjában, oltári nagy balhét kavartak belőle. Semmi rugalmasság, teljes a kontroll, s így hogyan tapasztaljon az ember, hogyan tanuljon, hogyan találjon így az ember magára, ha előtte zárva tartanak ajtókat.
Szóval azt mondom, hogy marjunk bizonyos távolságban ezektől az iskoláktól, irányzatoktól , guruktól. Ne bonyolódjunk beléjük, mert a végén nem látjuk magunkat a nagy gombolyagban.
Tanulmányozzátok magatokat! Nézzetek önmagatokba! ... és ami nagyon fontos, hogy mindenki jó fej, mindenkitől lehet tanulni, de teljességet egyik sem tudja neked adni.
A krisnások vaisnava-vonalában tilos a fent említett révész kezét elengedni, de ezt is félremagyarázzák, mert teljesen nem is kell elengedni, v. megtagadod a révészt, de nem is kéne lekötni hozzá magadat, mert akkor meg azzal van baj. Szóval meg kell találni ebben is a középutat. Prabhupáda ezzel kapcsolatban is csak az egyik oldalt hangsúlyozta, nem mondott rosszat, de nekünk észre kell venni a lekötődéssel járó hátrányokat is.
Azt hiszem ezt jól ábrázolja a fenti kép.