Zóna Acaryák - Bhagavan öröksége



A következő részben Bhagavánról lesz szó, de előtte néhány gondolatot szeretnék megosztani. Ezeknek a történelmi eseményeknek a megismerése fájdalmas folyamat lehet, de roppan fontos lenne a bahkta közösség számára, hogy ezáltal megértsék ki kicsoda, hogy pl. miért így működik az egyház, ahogyan működik, miért ez a központosítás, bürokratikus vezetés, hogy miért van biznisz szaga a dolgoknak; miért ez a fényűzés, és honnan ered ez a személyek körül látható luxus, annak ellenére, hogy sannyasikról van szó.

 Ezek mind, mind a múltból, az ISKCON sötétebb korszakából valóak, s ezek azok a dolgok, ami miatt Srila Prabhupada kertjét tönkrezúzták. Sokan azt hiszik, hogy minden okésan működik, hogy ahogyan látjuk és tapasztaljuk a közösség és egyház dolgait az az, amit Srila Prabhupada szeretett volna, de oltárira nem így van. Egy-egy nagyobb fesztivál káprázatos élményt és látványt nyújthat, de sajnos ez csak káprázat, és én ezt biztosra mondhatom, hiszem én már jártam a káprázat mögött és láttam, hogy ott üresség, fénytelenség és homály lakozik.

Az elhajlás miatt a Krisna-tudat mozgalom main stream vonalon csak nyomokban tartalmazza az eredeti szellemiséget, filozófiát, hangulatot, megértést és célt. Bizony nem kell nagy tudás, csak elég, ha őszinték vagyunk és látjuk, hogy az irányzék elment (ezt még a  szomszédom is látja). Olykor nehéz észrevenni a bajt, amikor nem vagy jól informálva arról, hogy mi is a helyes, hogy hogyan kéne működnie az egyháznak, ....mert túlságosan benne vagy, túl közel állsz az erdőhöz..., és ráadásul nincs tudás, nincs tapasztalat, nincsenek, alternatív lehetőségeid és emiatt látszatra, kapásból elfogadod, amit eléd dobtak, és te megeszed, mert mondták, hogy ez így finom és ez a jó, nem lehet másképpen, és valóban olykor valóban jó és kellemes, viszont egy bizonyos határon, egy bizonyos idő elteltével már meg kell születnie a felismerésnek...

Az alábbiakat és a fentieket nemcsak én mondom. Nagyon sok bhakta ugyanígy vélekedik a mozgalom helyzetét illetően és kétségbe vannak esve. Van egy ISKCON ügyeit vizsgáló független oldal, amit Rocana dasa vezet, ahol tisztább képet kaphatunk az ISKCON-ról. Most jöjjön egy rész Rocana dasa tollából csak azért, hogy lássd és nehogy azt hidd, hogy egyedül pörgetem magam a témán, és nehogy azt hidd, hogy e blog témáit én gyártom. Ezekről a dolgokról beszélni kell. Külföldi oldalakon rengeteg infó van fent, s ha nekem nem hiszel, akkor olvasd pl. Rochan dasat. Ő mondjuk nem ritvik, tehát ezért sem lehet zavaró a személye.

Sivarama Swami Chicagóban volt, amikor a hírhedt és katasztrofális véget érő, Srila Prabhupada mozgalmát lejárató és tönkretevő  Zóna Acarya rendszer életbe lépett 1978-ben. Ő Tamala Krisna maharaja zónájának ernyője alatt vett sannyast 1979-ben 29 évesen. Aztán Tamala Krisnát elhagyva Jayatirtha zónájába költözött Angliába 1980-ban, nem sokkal azelőtt, amikor Jayatirtha leesett. 

Sivarama swami mesélte, hogy az egyik alkalommal, amikor Jayatirtha lezuhant a vyasasanról azt hitték extázisban volt, de később kiderült, hogy csak bedrogozott. Erről már írtam korábban.

Jayatirtha zónáját Bhagavan swami kapta meg és Sivarama Swami így került az ő varázslata alá. Sivarama Swami egy nagyherceg az ISKCON közösségében, habár nem mondhatjuk azt, hogy ő közvetlenül Tamal Krisna vonalától származik, de az egyértelműen kivehető mentalitásából és hangulatából, hogy ő Tamal Krisna és Bhagavan stílusának elegyét adoptálta. 
Jelen pillanatban mondhatni Sivarama Swami Magyarország Zóna Acaryaja, hiszen teljesen olyan a hangulata a „zóna rendszer” működésének, amilyen volt a mesterei -Tamal és Bhagavan- idejében is. Sivaram Swami teljesen Bhagavan szerelmese lett Anglia Sankirtan program fejeként.
Emlékszem arra, hogy milyen volt Sivarama Swamival ezekben a napokban. Egy alkalommal együtt indultunk Indiába, és én csak elképedtem azon, ahogy rajongott Bhagavanért. Teljesen belé volt habarodva. Szerette Bhagavan menedzsmentjét és módszereit, és a mai napig, Sivarama nagyon Bhagavan-szerű, ahogy a dolgokat vezeti, és az életmódja, ahogyan él az szintén Bhagaván stílusú –írja Rocana.

Bhagavan úgy élt, mint XIV. Lajos. Nagyon szerette a magas színvonalú életet vitelt, és nagyon gazdag módon élt, habár szannyási volt, és még ma is ezt a hajlamot látod Sivarama Swami-ban és Indradyumna Swami-ban egyaránt. Mindketten nagy negatív hatást gyakorolnak az ISKCON-ra, ahogyan én látom, és sok istentestvérem egyetért ezzel. A stílus és a Zonal Acaryas hagyományát tartják, viszik tovább. Bár nyíltan nem hordozzák a címet, hogy acarya, s imádat és egyebek, de most is ugyanaz a filozófia működik tovább, amely a tevékenységük alapját képezi.

Sivarama Swami végül elhagyta Angliát és átvette ősei országát. Amikor csatlakozott, magyar kanadai volt, és azt hiszem, gyerekként tanulta meg a nyelvet. Nyilvánvalóan meggyőződött arról, hogy a Zonal Acarya stílus ereje, pozíciója és életmódja a legjobb önnön maga és az ISKCON számára. Ezek a Zonal Acarya hercegek, akik még mindig ilyenféle életmódot élnek, ugyanazt a filozófiát folytatják ma a GBC tagjai is. Az ISKCON-ban nagy hatalmuk van. A GBC egyszerűen egy olyan eszköz, amellyel a hatalmuk a helyén maradhat. Sivarama Swami a Mayapur-i éves rendezvényen nemrégiben hangot adott ötletének, hogy a GBC az Ultimate Managing Authority-nek kéne hogy legyen. Természetesen a GBC szabályait is betartja, ugyanúgy, mint Radhanath és sok más Zonal Acarya szintúgy. Használják a GBC-t és pozíciójukat, hogy megvédjék saját Zonal Acarya pozícióikat. Úgy tűnik, hogy ez rendben van a GBC-vel, annak ellenére, hogy törvényeket fogadtak el ezen hozzáállás megakadályozására, és állítólag ezt megreformálták, de mégsem történt meg a reform.

Mielőtt a Zonal Acarya koncepció megvalósult, Srila Prabhupada távozása után Bhagavan házas ember volt, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Portugália GBC-je. A GBC megalakulása után azonnal számos amerikai barátját Európába vitte, mert azokban az országokban, ahol GBC volt, a legtöbb ember nem beszél angolul. Különösen igaz volt ez Franciaországra, ahol nagy ellenállás volt az angol nyelv felvételével szemben. Tehát ahhoz, hogy Bhagavannak legyenek olyan barátai és munkatársai, akikkel együtt tudott működni, amerikaiakat kellett behoznia. Így kezelte a zónáját.

A Zonal Acarya pozíciója miatt Bhagavan hamarosan szükségesnek tartotta, hogy felvegye a szannyasát, feleségét és gyermekeit elhagyva. Aztán az őt szolgáló fejedelmek követték a szannyas fogadalomba. Bhagavan egyik legfontosabb fejedelmi hercege Indradyumna Swami volt, aki most nagy személyiség az ISKCON-n belül. Indradyumna Bhagavan dasnak nagyon közeli barátja volt.
Egy másik Bhagavan hercege Kesava Bharati (jobbra) volt, aki Spanyolországban élt. Nem tudta fenntartani a szannyasát, és leesett, sok évbe telt, hogy visszanyerje ezt a státuszt. Nemrégiben ismét szannyásivá vált, miután a GBC szerint bűnbánatot végzett, de a mai napig Bhagavan király túlélő fejedelmei közé tartozik. 

A fejedelmek nagy része egymás után leestek a nő ügyeik miatt, viszont Indradyumna úgy tűnik, hogy ellenállt ennek a kísértésnek, bár a fiatal nőkkel való szoros kapcsolatáról, a Neten keringő fotók alapján egyértelműen úgy tűnik, hogy veszélyben van. Erről írtam korábban.
Sok tekintetben Indradyumna Swami még mindig a Bhagavan-féle vezetési stílust tükrözi a Zonal Acarya korszakból. Természetesen Indradyumna nem mutatta ugyanazt a tendenciát vagy hajlandóságot arra, hogy közvetlen menedzser legyen, pl. nem GBC tag, hanem az általa vezetett életstílussal és annak a módjával, ahogyan működik, ahogyan megkívánja a nagy figyelmet, és az egyfajta rocksztár státusza nagyon emlékeztet Bhagavanra.

Bhagavan a bizalmi körével, és az összes herceggel együtt gyakran járt nyaralni. Napos, fürdésre és pihenésre alkalmas helyeket keresték fel, ahol egészség megőrző programokon vettek részt, azzal a  céllal, hogy mindnyájan egészségesen, vibrálóan vonzókká váljanak. Bhagavan úgy hitte, hogy királynak néz ki, és úgy is viselkedett, mint egy király, mindenkit félelemmel és tiszteletteljes hangulatban tartott, mivel fizikailag kívülről vonzó volt.
Bhagavan sokat változott miután Zonal Acarya lett, és drasztikusan módosította személyes és prédikációs stílusát. Elfogadta Guru Kripa nagy prédikációs stílusát, amellyel sikert aratott. Guru Kripa, Yasodanandana dasa mellett sikeres pénzgyűjtő programot indított, és Bhagavan is számos technikát vezetett be a pénzgyűjtés érdekében. Elkezdte a maraton sankirtana-t, mindenki számára messze túlmutatva a határain inkább a pénzgyűjtést hangsúlyozták, így emiatt a bhakták elhanyagolták spirituális életüket, és ezekkel a pénzeken Bhagavan nagyon szép életet élt. Palotákat vásárolt, gazdag otthont és életstílust vett fel, és csak valamicskével kevesebb gazdagságot adott a hercegeinek. Ez mind a múltban történt, de amit a mai napig láthatunk az az, hogy ezek a személyek, a Zonal Acarya hercegei irányítják most az ISKCON-t.

Magyarországon is pont ennek a lenyomatát látjuk.

Még mindig itt vannak ezek a hercegek, akik idősebbekké váltak, és egyre jobban meg vannak győződve arról, hogy igazuk van. Ugyanolyan eredményeket produkálnak, mint a Zonal Acarya eredetileg. Vannak férfiak, munkaerő, dolgok történnek, megy minden. Külsőleg sikeresek, mert ez a formula az anyagi világban is bevált módon működik. A történelem megmutatja, hogy az egyfajta pszichológiát és politikát alkalmazó személyiségek milyen fantasztikus eredményeket érnek el, mert az emberek követni akarják őket. Azt akarják hinni, hogy ezek a vezetők azok, amiket maguk elképzelnek.

Nem tudom, mi folyik ezen vezetők szívében és elméjében --írja Rochan. Vajon maguk a hamis egó miatt meg vannak-e győződve arról, hogy ők nagy szannyasik és prédikátorok, és így tovább? Az idő fogja megmondani ezt. Sokan túlélhetik, abban az értelemben, hogy nem fognak leesni, sok testvérükkel ellentétben, az előző fejedelmek esetében. De az ISKCON mindazonáltal nagy kockázatot vállalt az egész koncepció támogatásáért. Minden eredeti Zonal Acarya leesett, és sok más hercegük esett már le azóta, ami nagy kárt okoz Srila Prabhupada mozgalmának és nagy fájdalmat is okoztak ezzel sok Krisna tudatú bhakta számára –rengetegen megtörtek. És mégis, a GBC továbbra is a másik irányba néz, bizonygatva és igazolva saját helyzetüket.

A Zonal Acarya király Bhagavan nagy hatást gyakorolt az akkori ISKCON-ra. Ma ő egy sikeres üzletember és egy bukott vezető, aki jelenleg próbál visszatérni a mozgalomba, de ne felejtsük el, hogy nagy kárt okozott, és ez a kár még mindig befolyásolja az ISKCON-t azon hercegein keresztül.

Ezeken érdemes elgondolkodni és párhuzamokat vonni az általunk látottakkal. Ez a leesés téma is érdekes számomra, ahogyan írja Rochan is, mert vannak olyan leesések, amik nem látványosak. Van, amiről csak később lehet tudni, amikor már tényleg durva az eset és a személy, de nem feltétlenül kíséri a leeséseket botrány, és ez csalóka lehet. 

Az alábbi dok.filmet egy híres hölgy készítette, aki megtört a Bhagavan rendszere alatt. A felvételeken láthatjuk Sivaram Swamit és Indradyumna Swamit is, akik éppen Bhagavant éltetik és láthatóan elégedettek vele és azzal, amit csinál és ahogyan csinálja a dolgait. 
...de bízhatunk bennük???? Nem-e lehet, hogy most is tévedés áldozatai??? Most már vajon józan józanok és tanultak a hibákból, vagy csak újratervezésről van szó....?