Sivarama Swami a Föld védelmére kel


Sivarama swami szerint a műanyagzacskók jelentik a legnagyobb veszélyt a világ számára, de Srila Prabhupada (az ő lelki tanítómestere) nem ezt jelölte meg, nem erről beszélt, nem ezt tanította előadásain, és a könyveiben sem beszélt hasonlókat, hogy a modern emberi civilizáció mennyire szennyezi a természetet. A Krisna-tudat evangéliuma nem erről szól.

A Krisna-tudat mozgalma a közönséges jótékonysági megmozdulásoknál sokkal magasabb rendű céllal van jelen, mégpedig azzal, hogy megtanítsa az emberiségnek, hogyha az úr Krisnát fogadják el a Legfelsőbb Úrnak, a Legjobb Jótevőnek, a minden élőlény Urának, s csak egyedül Őt állítjuk az életünk, energiánk, tetteink központjába, akkor automatikusan az emberiség megtisztul rossz szokásaitól, automatikusan le fog mondani a szükségtelen és szörnyű tettekről, amivel tönkretesszük mások életét és életterét. 

A Krisna-tudat mozgalom gyökerénél kezeli a problémákat, mely szerint minden probléma forrása az istentelenség. Ez az egyetlen probléma. Az istentelenség jelenti az egyetlen problémát és veszélyt a világ számára. A zacskók eltűnnek, amint az emberiség feleszmél arra, hogy hogyan kell együtt élni istennel, az Ő törvényeit betartva, melyet a Védákban írtak le mindenre kiterjedően.

A Krisna-tudat missziója a legfontosabb mozgalom a világban, mert páratlan ajándékod tár a szenvedő emberiség elé. Persze sajnos ezt a kincset alig ismerik fel...még a mi swamiaink is megzavarodnak az anyagi energia kaotikus befolyása miatt és félrebeszélnek. Félrebeszélnek, mert nem szeretik Srila Prabhupadát és nem ragaszkodnak az Acarya által lefektetett elvekhez, ...tisztelet a kivételnek.

Meg van az oka annak is, hogy yogik, swamik miért kezdenek el jótékonysági akciókba, hogy ezek a transzcendentalisták idővel miért esnek le és kezdenek el politizálni, iskolákat és kórházakat építeni, és álljon itt egy vers, amit az Acarya is sokat idéz éppen ezt a témát magyarázva.

ye ’nye ’ravindākṣa vimukta-māninas
tvayy asta-bhāvād aviśuddha-buddhayaḥ
āruhya kṛcchreṇa paraṁ padaṁ tataḥ
patanty adho ’nādṛta-yuṣmad-aṅghrayaḥ


"Óh, lótuszszemű Urunk! Az abhakták, akik szigorú lemondásokat és vezekléseket vállalnak, hogy a legfelsőbb helyzetbe kerüljenek, talán felszabadultnak gondolják magukat, értelmük azonban tisztátalan. Leesnek felsőbbrendűnek vélt helyzetükből, mert nem törődnek lótuszlábaddal." SB. 10.2.32.

Magyarországon hiányzik az igazi szó, az igazi hang, ami ténylegesen a Krisna-tudatot adná az embereknek, de ezen változtatni kell.!
Srila Prabhupada szellemében kellene prédikálni, azok alapján, amit Ő mondott, hogy így tegyünk, mert megmutatta, hogyan kell és mit kell prédikálni az elesett lelkek felé, akik többnyire az ipari tevékenységben, az anyagi javak halmozásán, s egyéb szükségletek kielégítésén fáradoznak.!

 A Föld napjára mit üzennek a Védák?


A Föld napja alkalmából el lehetne mesélni a Védák alapján, hogy a Földanya számára mi fáj a legjobban, hogy mi jelent a Föld számára a legkártékonyabb dolg. A Srímad-Bhagavatam 4.ének 8.fejezetében olvashatunk egy történetet, ahol a Földanya az emberiség ellen fordult, azért, mert a Földön elszaporodnak azok a személyek, akik nem áldoznak az Úrnak, s nem imádják Őt. A történetben a Föld elpanaszolja az egykori uralkodónak, hogy ő vele senki nem foglalkozik, elhanyagolják, nem tisztelik és ezért a Föld visszatartja a termést, stb.

A Védikus jóslatok szerint a Kali-korszak vége felé lesz idő, mikor a Föld felszínén megszűnik a teljes vegetáció, a földfelszín kietlenné és pusztává lesz, de ez mind amiatt, mert akkorra már az emberiség teljesen elfelejti Istent, megfeledkezik igazi kötelességéről. A környezet szennyezés mellékterméke ennek a helyzetnek.

A Föld minden ilyen szennyezést túlélt és túl fog élni. A problémát az abhakták, az istentelenek elszaporodása, túlnépesedése jelenti, és a Krisna-tudat feladata, missziója, hogy megfordítsa ezt a folyamatot. Ezen kell dolgozni a bhaktáknak, az Úr Krisna hiteles szolgáinak!

Időpocsékolás a felszínes problémák kezelése. A probléma gyökerét kell felkutatni és azt kell kezelni és így minden más probléma is meg fog oldódni.! Ez a Krisna-tudat missziója.